2018. február 14., szerda



Halottabb halott

Megeszi életemet, most eszi éppen,
pedig egy jó barátért
odaadnék húsz mázsa lingvisztikát,

írtam egy halovány, tétova cikket,

karóval jött nekem valaki,
vegyem tudomásul…

Nem veszek semmit tudomásul,
szálkás tollával jegyezze csak be,
amit éppen akar,

még szerencse, hogy Anna örök,
s egy távoli barátom írja,
jobban esik néki a reggeli kávé,
ha látja, még élek,

most hiszem el csak, kerek a Föld,
mert érzem, lecsúszom róla,
ha egy csöppet nem figyelek,

már nem is szállingóznak
a fák levelei kint az udvaromon,
csöndesen, mint máskor,
imbolyogva  a puha szélben,
ömlenek inkább,
mintha lelökték volna őket az égből,

ellepik ezt a várost,
el Európát,
még mielőtt fölérnék a balavásári hegyre,
hogy ott megálljak, valahogy úgy,
mint az a gyermek a belga,
a pisilős  manöken,

s ha mégis fölérnék végre
a balavásári hegyre,

vennék egy nagy koszorú
vörös, kibédi hagymát,

de félek, csak sánta haikut találnék ott
az erdő szélén, az úton,
hol szeplős cigányleánykák
szokták árulni apró kosarakban
a sok kicsi, pettyes bogyót,
a kéklő kökényt és áfonyát,

mert Kibéden,
mondják a helybeliek,
tűfoknyi verseket termel
kertjében a költő,
nem pedig édes és vörös hagymát,
mint régen, de hagyjuk,
nem is futok tovább
ezekkel a kusza sorokkal,

elvették kedvem
a csepergős, hűvös, könnyes idők,
s a szúrósra hegyezett szavak,

mert valaki szerint
hazafibb kellene lennem,
s persze, halottabb halott,
amikor meghalok.



2016. november 26., szombat


      Elsöprő többség

Az elsöprő többség nem söpört el egészen,  
vár még
a percre, hátha egyszer, mint ő, épp olyanná
válnék.
Az elsöprő többség, akár a lenge lány,
fess lett,
de azért tudja jól, hogy tudom róla régen :
feslett.
Az elsöprő többség szeretne összegyűrni,
többrét.
Reám is bízhatná, mindenki maga ássa
gödrét.


2016. október 13., csütörtök

Intenzív osztályon

 

Ady gőgje

Egy rakás ország
fekszik mellettem
– az intenzív osztályon,–
gyanús ez a csönd,
még Ady gőgjét is
lassan fölszívják
a láztól gyűrött,
nemzeti párnák…



2016. szeptember 24., szombat

Csak itt



Csak itt

Csak itt somolygok magamban,
mennyi író, mennyi költő!
Ó, és akik számba veszik,
melyik férfi és melyik nő!


2016. április 27., szerda

Pozitív hozzáállás



Osztálytársak voltunk
           (az intenzíven)

–Mennyi boldogságra van szüksége
egy embernek?
–Nekem elég, ha végig megyek a téren,
s csak kétszer esem el…
–Nem sok, ennyi elég neked?
–Bőven elég,
valaki mindig fölemel !


2016. január 23., szombat

Az idő hatalma



Alzheimer

Azt mondta,

mérget vesz  rá,

annyira  biztos

az  igazában.

Aztán mérgében

bevette  a mérget,

mert elfelejtette,

miben volt igaza.



2015. december 28., hétfő

Mondhatni mindent



Téli este

Mentünk a ködben,
csak annyit láttunk a világból,
amennyit ismertünk belőle,
mondhatni semmit.

De láttunk mégis egy fagyott
madarat, koldust, tántorgó
részeget, hunyorgó fényt,
mondhatni mindent.