2010. március 28., vasárnap



Bezzeg, Dubajban

Mondom, szűk ez a város,
alig férek benne,
kevés a ház, az utca,
hová is menekülnék, ha baj van,

bezzeg, Dubajban -

mondom, szűk ez a város,
akár az ingem,
szorít hónaljban,
magasabb tornyok,
nagyobb plakátok
kellenének, több fény
és mélyebb árnyék
a megállóban,
ha éppen buszra várnék,


hol vannak a nagy terek,
hogy fölvonuljak,
világot szidni,
s elromlott napjaim,

bezzeg, Dubajban -

mondom, szűk ez a város,
kevés a park, a tömlec,
több villanydrót kellene
fönt, a levegőbe,
hosszabb kanális földbe,
tetőre vastagabb csatorna,
jaj, ha látnátok,

mi van Dubajban,

tessék, épp süvít egy mentő,
abból is több kell,
minden sarokra kettő,

mondom, szűk ez a város,
egymást üti el
kint a sok művelt fő,
hűvös templomokba
jár a kultúra, félek,
maholnap egészen átitat
a rámspriccelt gondolat,
ha marad még bennem áhitat,

bezzeg, Dubajban...


2010. március 11., csütörtök

Vélemény


Szakembere vagyok
a meghalásnak  :
fölkapom fejem, ha hallom,
valahol ásnak.

Csak életből van egy,
amíg még lángol
és a halálból,
lehet, hogy egyremegy.

A kettő között bűnök vannak,
más-más valahány,
ennek erény, mi érdem annak,
minden csak talány.





2010. március 9., kedd

Tavasz

Nem csak virágok,
májfoltok, szeplők
jönnek elő most
a nagyvilágon,
talán éppen ők
a főszereplők,
boldog, ki lekési miattuk
az utolsó villamost.


2010. március 6., szombat


Születésnap


A Káfé internetes portál szerkesztőinek
és minden munkatársának, a szép
megemlékezésért.


Hetvenöt éves vagyok ma.

Ha iskola volnék, nem egy vénember,
minden ablakszemem ragyogna,
ünnepi hangulatok ülnének be
a megkopott, ódon padokba.

A kapunál lombok lengenének,
verset mondana valaki,
s talán lehetne hallani,
felém is száll halk, szomorú ének.

Most inthetnék zsebkendővel
sok elfutott esztendőnek,
dehát a kor nem nagy érdem,
csoda, hogy ezt is megértem.


Marosvásárhely, 2010, március 4.



Lógó pók    


Mint ez a vers,
oly egyszerű
az életem :
nem tartozom sehová
és persze, senkinek.

Ti nem tudjátok,
hol lakom,
én sem, hogy
merre jártok, s miért,
utcára nem néz
ablakom.

Lógó pók fáradt legyet
fölöttem úgy ölel meg,
mint akik végre
egymásra lelnek.