Mire lehet adni?
Egy régi filmet nézve hallgatom Illyés Gyulát, aki egyszer azt mondja,
nincs körülötte senki az irodalomkritukusok közül, akinek bírálatára adna. Sem pedig olyan, akinek dicséretére adna.
Ahogy látom, ez az állapot akkor is időszerű volt és az ma is.
Megjelenik egy szépkötésű könyv. Van benne fülszöveg, előszó, utószó. És nem lehet fölfedezni íróinak véleményét arról, hogy ez a könyv jó-e, vagy nem jó. Általában azt lehet belőlük kivenni, hogy jó. Ha nem jó, akkor azt, hogy az olvasónak meg kell szoknia az író stílusát, nyelvi kifejezésmódját, s akkor jónak tekinthető a könyv.
Most mondhatná bárki, egy mű bírálatát nem ott kell keresnünk a frissen megjelent könyv fülszövegében, előszavában, vagy az utószóban. Hanem az irodalmi lapok hasábjain. Ahol az értékelések szoktak lenni.
Igaza van, aki ezt mondja.
Mert a könyveket el is kell adni.
A kérdés az, hogy el kell-e adni a silány könyveket, vagy nem. Ha már a kiadója kiadta. (Az most nem ide tartozik, hogy a silány könyveket meg sem kellett volna írni!)
Nem könnyű válaszolni.
József Attila azt mondja: “Ne bántsd a gyenge nőt, ha már szeretted, magadat érte kínokba veretted s nem adtál két pofont neki.”
Mondhatjuk-e könnyedén, hogy ne bántsuk a könyvet, ha már kiadták? Ezen lehet vitatkozni. Mert minden
De föltehetünk egy izgalmasabb kérdést is. Azt, hogy mi az irodalomkritika értelme. Az-e, hogy kemény suhintással rácsapjunk egy könyvre, mondván, értéktelen, ha már annak tartjuk, vagy pedig dícsérjük akkor is, ha úgy látjuk, nem volt érdemes kiadni?
Szerintem az irodalomkritika értelme az, hogy az irodalmat állandó mozgásban tartsa.
Erre pedig nem magamtól jöttem rá.
Egyszer, valahol a hegyekben járva, betértem egy jelentéktelen, kicsi házba.
Ott, a kiszegzett falvédőn a következő mondatot pillantottam meg:
“Jó puliszka lesz,
szép asszony kavarja feszt,
fejibe van fölvésve,
meg ne ájon fővése.”
Valahogy így állunk az irodalommal is. Állandó mozgásban kell tartani az irodalmi életet. Mint főzéskor a puliszkát.
Ha se nem bírálnak, se nem dícsérnek egy könyvet, akkor annak lőttek. Hacsak nem ott tartunk éppen, ahol hajdan Illyés Gyula. Hogy se a bírálatra, sem pedig a dicséretre nem lehet már adni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése