Hogy jön ahhoz?
Legyen akárki. Legyen. De hogy jön ahhoz, hogy előáll, s azt mondja, egyedül ő tudja, mi a jó és mi a nem jó? Hogy jön ahhoz?
Hát úgy jön ahhoz, amiképpen a macskám. Nagy bátran fölfutott a meggyfára, lejönni nem tud és nem mer. Csak nyávog odafönt és tanácstalan. Találgatja, mitévő legyen. Csak nyávog, szédül, kapaszkodik. És fél. Én pedig aggódom érte, nehogy leessen.
Fentről más a kilátás. Annyira más, hogy már földre se néz. Csak fölfelé. De messze az ég, oda se lát. Lebeg, s hebeg.
De aki előáll, s azt mondja, egyedül ő tudja, mi a jó és mi a nem jó, hogy jön ahhoz, hogy szorult állapotában is tanácsot osztogasson? A népnek. Hogy jön ahhoz?
Hát úgy jön ahhoz, hogy megtanulta a törvényt: valamit mindig osztogatni kell. A népnek. Javakat, célt és reményt. Mert azt szereti a nép, ha osztogatnak. Ha a népnek osztanak, azt a nép is osztja. Egyetért. Ez a törvény.
