2011. november 17., csütörtök



Beszél ön agyarul?

Ma reggel hallom a tévében:

Az egészben az a baromian érdekes, hogy mi ketten emberileg is állatian jól megértjük egymást.

Ezt egy zeneszerző mondta. Úgy látszik, ő tud agyarul.



2011. november 5., szombat

Vonat

(Cseke Gábornak,
egy képzelt vasúti
állomáson)


Úgy vagyok,
mint kifürkészett
gondolat,
mit valaki kitakart.

A vonat
is sejti, tudom,
honnan jön és merre tart,
ha tolat.



Két kicsi rajz

Páll Lajos
         1

Jó erősek
vásznaidon

a bivalyok,
Laji!

De mintha
széthúznának

a bivalyok,
Laji!

Ez ma nálad  
nemzeti jelleg?

-Mindig az volt,
nemcsak jelenleg,

mondaná most
Laji.

           2
Tőle is eltelt az idő,
abba szeretett bele,
háztetőbe, kapufába,
sőt, a kerítésbe,

nem fordul mostanába
a fehérnépek fele,
beszéli Korondon róla
a fehérnépek fele.





2011. november 2., szerda

Kaján portré


Gálfalvi György                

láza lement még
uralkodása idején,
pedig nagy csatákon
lángolt,

főműve kettő:
egyik plakát, mely
hirdette, nyugdíjba vonul,
a másik maga,
Láng Zsolt.

Könyveit számlálja
félkézen,
fiókban lapulnak,
félkészen.



2011. október 30., vasárnap

Öreg haiku

Az én koromban
problémát nem csinálok,
minden probléma.


2011. október 28., péntek

Önszántamból

verset küldtem Pestre,
nem oly nagy érték,
de mindenesetre
ezt is megérték.


2011. október 27., csütörtök

Tél

Apró
a termeted,
attól
még csinálhatnánk
egy gyermeket,
ameddig
tart a hó,

mondta
Télanyónak
Télapó.

Jaj, magát
mi lelte,
elolvadok
a gondolattól,

felelte
Télapónak
Télanyó.





2011. október 25., kedd

Dancs utazása

A nemzetközi sajtó
fölkapta a hírt,
hogy Artur elindult
errefelé.

Hogyisne
kapta volna föl,
amikor ő is
fölkapta

a nemzetközi sajtót:
ott volt a sok
idegen újság
a hóna alatt!



Sikereim

Két előírt sétám
győzelemre vittem
ezen az esten:
meg nem botlottam
és el sem estem.

2011. október 24., hétfő

Kitüntetés

Légynek sem ártott.
Ki is tüntették ezért
végül. A legyek.



2011. október 23., vasárnap

A jó puliszka

Mire lehet adni?

Egy régi filmet nézve hallgatom Illyés Gyulát, aki egyszer azt mondja,
nincs körülötte senki az irodalomkritukusok közül, akinek bírálatára  adna. Sem pedig olyan, akinek dicséretére adna.

Ahogy látom, ez az állapot akkor is időszerű volt és az ma is.
Megjelenik egy szépkötésű könyv. Van benne fülszöveg, előszó, utószó. És nem lehet fölfedezni íróinak véleményét arról, hogy ez a könyv jó-e, vagy nem jó. Általában azt lehet belőlük kivenni, hogy jó. Ha nem jó, akkor azt, hogy az olvasónak meg kell szoknia az író stílusát, nyelvi kifejezésmódját, s akkor jónak tekinthető a könyv.

Most mondhatná bárki, egy mű bírálatát nem ott kell keresnünk a frissen megjelent könyv fülszövegében, előszavában, vagy az utószóban. Hanem az irodalmi lapok hasábjain. Ahol az értékelések szoktak lenni.
Igaza van, aki ezt mondja.

Mert a könyveket el is kell adni.
A kérdés az, hogy el kell-e adni a silány könyveket, vagy nem. Ha már a kiadója kiadta. (Az most nem ide tartozik, hogy a silány könyveket meg sem kellett volna írni!)

Nem könnyű válaszolni.
József Attila azt mondja: “Ne bántsd a gyenge nőt, ha már szeretted, magadat érte kínokba veretted s nem adtál két pofont neki.”

Mondhatjuk-e könnyedén, hogy ne bántsuk a könyvet, ha már kiadták? Ezen lehet vitatkozni. Mert minden könyvben találhatunk valamit, ami jó. Van, akinek megéri a fáradozás, hogy megtalálja, mi a jó benne. Van, akinek nem éri meg.

De föltehetünk egy izgalmasabb kérdést is. Azt, hogy mi az irodalomkritika értelme. Az-e, hogy kemény suhintással rácsapjunk egy könyvre, mondván, értéktelen, ha már annak tartjuk, vagy pedig dícsérjük akkor is, ha úgy látjuk, nem volt érdemes kiadni?

Szerintem az irodalomkritika értelme az, hogy az irodalmat állandó mozgásban tartsa.
Erre pedig nem magamtól jöttem rá.
Egyszer, valahol a hegyekben járva, betértem egy jelentéktelen, kicsi házba.
Ott, a kiszegzett falvédőn a következő mondatot pillantottam meg:

“Jó puliszka lesz,
szép asszony kavarja feszt,
fejibe van fölvésve,
meg ne ájon fővése.”

Valahogy így állunk az irodalommal is. Állandó mozgásban kell tartani az irodalmi életet. Mint főzéskor a puliszkát.
Ha se nem bírálnak, se nem dícsérnek egy könyvet, akkor annak lőttek. Hacsak nem ott tartunk éppen, ahol hajdan Illyés Gyula. Hogy se a bírálatra, sem pedig a dicséretre nem lehet már adni.


2011. október 20., csütörtök

Egyke

Ki nem csinált
sok porontyot,
nincsen, akit

dologra fogjon,
ha egy van, tűri,
hogy csak nyafogjon.


2011. október 15., szombat

Három portré


Bözödi György

Arra kért engem egy napon,
ha találkozom Szakál Mózsival
Bözödön,
emeljem meg a kalapom,
s mondjam meg neki:
amit ígért, nem kaptam meg,
de azt is
köszönöm.


Cseke Gábor


Fejbevágták
egy lapos kitüntetéssel,
s szóltak, hékás,
az emberiség vonat, nem vár,
máskor ennyire ne késs el,
meg is rótták a költőt,
hogy a Jelentéssel
elpepecselt egy fél,
vagy egész emberöltőt.

Markó Béla

Apám asztalos volt,
azt mondtad, egyszer
meglátogatsz minket,
de most
már késő.
Kezéből kiesett
a véső,
pedig ő tudta legjobban,
milyen a jó szonett,
a végső.




2011. október 12., szerda

Utólag

Hol kell kikötni
majd a szigeten?

Ne oktass,
ne taníts,
ne mondd meg,

mi a jó,

miután
elment rég
a hajó.


2011. szeptember 24., szombat

Jó vers!

Írt ma egy verset az én barátom, Komán János. Itt írta, ehelyt, Marosugrán. Boldogságból elég ez nekem a mai napra:


Komán János: Kései költői kívánság

Megritkultak a merész szavak,
bölcsebb lett a hallgatás,
megszáradt, égne, várakozik,
akár egy öreg farakás.
Ide tettem a vers első négy sorát. Nagy igazságot mondott ki véle ez a Komán János! És gyönyörű költői képet talált e nagy igazsághoz. Gyönyörűt és egyszerűt! "...akár egy öreg farakás" 
Nem kell a jó versért nagyon messzire menni. Úgy látszik, nem kell. 

2011. szeptember 22., csütörtök

Evereszt

Valaki már akkor fölmászott  az
Everesztre,
mikor én az első bálba voltam
eleresztve.

2011. szeptember 9., péntek

Látom a jövőt !

Peches az emberiség.

Ha majd leállnak
mind a szélerőművek,
felrobban a szél.




2011. július 10., vasárnap

Törvény


Hogy jön ahhoz?

Legyen akárki. Legyen. De hogy jön ahhoz, hogy előáll, s azt mondja, egyedül ő tudja, mi a jó és mi a nem jó? Hogy jön ahhoz?
Hát úgy jön ahhoz, amiképpen a macskám. Nagy bátran fölfutott a meggyfára, lejönni nem tud és nem mer. Csak nyávog odafönt és tanácstalan. Találgatja, mitévő legyen. Csak nyávog, szédül, kapaszkodik. És fél. Én pedig aggódom érte, nehogy leessen.

Fentről más a kilátás. Annyira más, hogy már földre se néz. Csak fölfelé. De messze az ég, oda se lát. Lebeg, s hebeg.
  
De aki előáll, s azt mondja, egyedül ő tudja, mi a jó és mi a nem jó, hogy jön ahhoz, hogy szorult állapotában is tanácsot osztogasson? A népnek.  Hogy jön ahhoz?
Hát úgy jön ahhoz, hogy megtanulta a törvényt: valamit mindig osztogatni kell. A népnek. Javakat, célt és reményt. Mert azt szereti a nép, ha osztogatnak. Ha a népnek osztanak, azt a nép is osztja. Egyetért. Ez a törvény.  


2011. március 28., hétfő

Cselényi

A szekrénykulcson rongybimbó fityeg

                       (Cselényi Béla verseiről)

Senki nem kért arra, hogy írjak valamit Cselényi Béla verseiről. Én sem gondoltam volna, hogy valaha írok néhány sort Cselényi Béla verseiről.
Soha nem találkoztam Cselényivel. Nem tudom, milyen a járása, hangja, tekintete. Néha úgy képzelem, Cselényi plasztelinből van, s ha végigmegy a pesti utcán, zsebeiben apró ólomkatonák, pléhdobozok, törékeny gyermekjátékok zörögnek. És néha úgy képzelem, Cselényi versből van, s amerre ő jár, körülötte minden verssé változik. Ha bemegy egy ajtón, vers lesz a kilincsből, utcára les a kulcslyuk, hogy lám, hová lettek azok a hatvanas évek?
Ebben a fölfordult világban Cselényi úgy jár, mint akit nem érdekel, hogy föl van fordulva a világ. Cselényi azért jó költő, mert egyetlen pillantásával talpra tudja állítani ezt a fölfordult világot. Nem kínlódik, nem körülményeskedik, nem fontoskodik. Lát. Azt látja meg a világból, amit a nagy rohanásban majdnem elfelejtettünk: a szekrénykulcson rongybimbó fityeg. Vagy azt, hogy a ketrecből reménytelenül felbőg a sárga sajtos rántotta.
Cselényi verseit nehéz szétszedni, elemezni, méricskélni. Aki megpróbálja, könnyen úgy jár, mint a szerelmes kamaszlány a virág szirmaival. Szeret, nem szeret. Tépi, s a végén a virág semmivé lesz.

2011. február 9., szerda

A kétgyermekes anya
idegállapota

Mama, Violának
meg sem mozdult
az ajka...
Ha egyszer azt mondom,
csücsörített,
akkor Viola
csücsörített.
És nekem ne mondd,
hogy meg sem mozdult
az ajka!


2011. február 1., kedd

Mondják,

a messziről jött ember
mondhat akármit,
ne higyj neki.
Azt mondom,
annak se, ki nagyon
messzire néz.