A kétgyermekes anya

idegállapota

Mama, Violának

meg sem mozdult

az ajka...

Ha egyszer azt mondom,

csücsörített,

akkor Viola

csücsörített.

És nekem ne mondd,

hogy meg sem mozdult

az ajka!

Mondják,

a messziről jött ember

mondhat akármit,

ne higyj neki.

Azt mondom,

annak se, ki nagyon

messzire néz.

Sláger

Néha azt hiszem, sok semmi, sírni sem tudó, hidegszemű, formátlan gyermek jönne világra, ha a csecsemők nem fájdalomban születnének. Ami szép, legtöbbször szenvedésből jő elő, nem pedig léhaságból, örömből és boldogságból.

A jó slágerek is bánatból, vágyból, reményből állanak össze, nem elégedettségből, a nyugalom és biztonság kényelmességéből.

A zene  maga a szomorúság. Megkínozza az embert, lelkét csavarja, tereli, alakítja.

Miért van hogy sír az ember akkor is, ha nagy öröm éri? Sír, mert kínban születik a nagy öröm, midőn valami szépség suhintja meg a lelkét. Ez a helyzet a slágerekkel. Néha azt hiszem.

Néztem utánad,

hová is bújtál az évszakokban,

volt úgy, hogy féltem,

beborít a hó a hideg télben,

néztem utánad,

kitakar a szél, ha nem vigyázlak,

volt úgy, hogy vártam,

tegnapot, őszöket végig áztam.

A sánta lány

 (Tamás vette észre)

Valami szépet hazudhatna róla,

mondaná a költőnek a sánta lány,

valami szépet hazudhatna róla,

ha már annyira tehetséges,

mondaná a költőnek a sánta lány,

kitalálhatná, mennyire kecses

a járása, mily könnyen libben el

a kirakatok előtt, s végig az úton,

amerre  sétál, szemének fényeivel,

valami szépet hazudhatna róla,

mondaná a költőnek a sánta lány,

de hallgat, cipője beszél helyette,

minden lépésnél nyikkan egyet,

mondja az igazságot, ilyet ki látott,

ezzel a hideg valóval kell neki immár

bejárni ezt az összetákolt,

és mégis tökéletes világot?

Haiku

Tavaly a fecskénk 

nem tért vissza, remeg a
fán egy száraz ág.

Persze

Erre ti, persze

mondhatjátok,

ezzel az emberrel valami

baj van,

lám, idegei

hadban,

mint csapataink ötven

hatban,

mert ugye, azt állítom,

a jó vers világosabb a Napnál,

ipszilon imádja

ikszet,

valaki vett egy vastag

pixet,

fölírta fára, falra, én,

Kovács Péter

szeretem Jakab Juliskát

kéremszépen,

csak azt  nem

értem,

Jakab Juliska

mért nem

vési be fába, kőbe,

szeretem Kovács Pétert,

legalább egyszer

értesítené a világot,

hogy ő egy percig

kit is imádott,

erre ti,

persze,

mondhattok akármit,

de kinek van hozzá

mersze ?

Lelkes közönség

Kis számú, de lelkes

közönség lesz

a temetésemen,

röppenő rigó,

perlekedő pap,

ki felrója bűneim,

néhány pálinka-szagú,

megbocsájtó

sírásó legény.

Sáros ősz lesz,

vagy tél, a megszokott,

tavasz, nyár,

egyremegy,

kevesen jönnek el,

hiszen az út

hegyre megy.

És lesz belőlem fű,

puha por talán,

fölkap a szél,

elvisz messzire,

de néha visszatérek

a fáradt ködökkel,

s mint aki jól végezte dolgát,

elterülök

a dombok oldalán.