Agyunkban bogarak nélkül

Pokol

Agyunkban bogarak nélkül

nem lehet élni,

mondta  a csehek írója,

ki jóban volt a sörrel és sok

furcsa bogárral.

Ahány székfoglaló,

rád nyomja székletét,

mondta egy jó költőnk,

aki megtanult úszni,

szemben az árral.

Ki keres, talál valahol

néhány éles elméjű,

kényes koponyát,

s ha elvekben elmélyül,

na, az a pokol.

Robert Rozsgyesztvenszkij

             

Annyi márvány

                                          

Ezen a csöppnyi földön

                                     egyszer

élt egy pöttöm ember.

Piciny táskával

                                     látták,

kis hivatalba

                                    menni.

Fizetése is kicsi volt,

                                  szinte semmi.

Tenyérnyi ablakán

                                 egy reggel

valami kis háború zörrent,

úgy tűnt, nem is kell

                                 számba venni.

Kicsi géppisztolyt kapott,

kicsi csizmát,

a sapka is kicsi volt,

s a köpeny is kicsi.

…De amikor elesett a rohamban                                             

csúnyán és ostobán,

                                     

                                    mondják,

nem volt a földön

                             annyi márvány,

hogy szobor-mását

teljes nagyságban

                                    kifaragják.

Fordította: Elekes Ferenc

Karón varjú

Csak kérdezem itt, ni:

láttál karón varjat?

Azon akarsz ütni,

ki nem ütött rajtad?

A világ elrendezése

Csak a vak nem látja,

a világ hogy van elrendezve:

mit szeret a kánya,

attól a galamb berzenkedne.

Végül

Semmi

Semmi nem akartam lenni.

Nem is lett belőlem semmi.

Aki minden akart lenni,

végül abból sem lett semmi.

Tanács

Hát ne nyiss vitát,

ha fődben új fény

nem villámlik át.

KÉNYELEMBEN SZÜLETETT

Boldog versek

Vannak kényelemben született versek,

amiket valószínűleg virágos pongyolában,

vagy pipacsos pizsamában írnak álmatlan

éjszakákon, pettyekkel díszes lampion alatt,

miközben kávét kavarnak és vékony,

hosszú cigarettát szívnak, lesve, a füstkarikák

közt mikor dugja ki fejét egy pufók,

göndör hajú, mosolygós boldogság, mely

épp bele illik a költő hangulatába.

Ezek a kényelemben született versek

semmire sem jók. Olyanok, mint az elsózott

leves, vagy a túlcukrozott limonádé.

Émelygés fogja el az embert, amikor boldog

verseket olvas.